Mi a legnagyobb előnye az acélszerkezetes
házaknak?

Idő, mint stresszfaktor

Mennyire akarjuk tépni a hajunkat egy-egy építkezési folyamat látogatásakor?
Ez egy valós probléma, ha belegondolunk, hogy mint NEM szeretnénk látni egy építkezés látogatásakor. Egyet biztosan, mégpedig, hogy: “a dolgok nem úgy haladnak, ahogy azt korábban megbeszéltük.”

Itt első sorban most nem csak a lapátot támasztó derék munkásemberről, mint a gazdasági helyzet következményeiben felmerülő építőanyag hiányáról vagy a korábban kihívást jelentő igényes szakmunkások hiányára gondolok.

Ezek mind olyan tényezők, amelyek nyújtani tudják a kivitelezés idejét, és csökkenteni a hajunk élettartamát. Ezen csúszások miatt pedig el is jutunk a második ponthoz.

Elhúzódó munkálatok a téglánál?

Idő, mint pénz

Egy generálkivitelezés összértékét annak hossza több szempontból is meghatározza.

Az építkezés kezdetétől eltérő (általában növekvő) építőanyag árak, valamint a munkaerő foglalkoztatásának hozza egyenesen arányosan növeli az építkezés árát. Ha tehát olyan építési technológiát választunk, amelynek jellegéből fakadóan elhúzódhat a kivitelezése számolnunk kell azzal, hogy a költségek is növekedhetnek.

Idő, mint cél

Amikor a lehető leghamarabb kell a ház, nem egy év múlva, nem két év múlva, hanem még idén. Amikor saját magunk szeretnénk házat építeni és a beköltözés ideje meghatározó tényező, talán nem is kérdés ma már sokak számára, hogy a könnyűszerkezetes házakba gondolkodjanak. Természetesen ebben az esetben sok
kétely is felmerülhet a ház alapozásával, szigetelésével, és természetesen a tartósságával kapcsolatban. Elvehetetlen az idővel kapcsolatos előnye a téglával szemben, viszont alaposan utána kell járni a tartósság és ellenálló képességnek, ha könnyűszerkezetes házban gondolkozunk.

Tartósság

Ebben azt gondolom, hogy a legjobbak vagyunk az országban. Hogy miért? Mert egy középeurópában egyedülálló, és itthon is a legmodernebb gyártósorral rendelkezünk, mellyel jelentősen vastagabb szerkezeteket vagyunk képesek gyártani, mint hazai versenytársaink. Emellett Európai szintű az Amerikai-Taiwani licenszes gyárunk.. Viharállóságra és földrendés biztos szerkezetek gyártására tervezték, melyek népszerűsége az Amerikai időjárási viszonyok között nagyon népszerű építési technológiává vált. A horganyzott felületkezelt szerkezetek pedig még a szabadban is elérhetik a 150-170 évet, (lásd mezőgazdasági tározók, silók, csarnokok esetén is használják) pálne egy száraztechnológiás falban, ahol nincs vizes technológia és pára bejutása, mesze tégla élettartamot biztosít.

Mit kapunk még cserébe?

Hasonlítsuk össze minden lényeges szempontból a téglával szemben.

gyors - költséghatékony - energiahatékony

Hagyományos téglaház

8-18 hónap

alatt készül el kapacítástól függően

Hagyományos téglaház

6-800.000

Ft / m2

Egy 44 cm-es Porotherm

U értéke:
0,34 W/m2K

Külső szigetelés nélkül

Technológia

Vízbázisú

kötőanyagú

Álomházaink maximum

6 hónap

alatt kulcsrakészen átadva

Álomházaink

530.000

Ft / m2
kulcsrakészen

20 cm-es falaink

U értéke:
0,22 W/m2K

Külső szigeteléssel 0,11

Technológiánk

Száraz-
technológiás

Nem penészedik